adminNincs jobb, mint hajnalban pizsamában, mezítláb az udvarban rohangálni, hogy megmentsünk egy sünt a kutyánk fogai közül… persze akkor nem ezt gondoltam.
Miután sikerült a hadművelet, mindenki biztonságba került, mi meg vissza az ágyba, egy darabig még nem tudtam visszaaludni – a sünön járt az eszem.
Évről évre tavasszal előbukkannak ezek az öngyilkos hajlamú jószágok, hogyhogy nem tanulnak belőle? Nem érzik a kutya jelenlétét? Vagy bevállalósak?
Aztán arra gondoltam, bíznak a tüskéikben: összehúzzák magukat, aztán reménykednek benne, hogy jó vége lesz – gyengébb idegzetűek kedvéért itt nem mennék bele, milyen vége lett némelyiknek korábban… tüske ide vagy oda.
Végül arra gondoltam, milyen sokszor voltam én is „sün”: kerültem bele újra meg újra ugyanazokba a helyzetekbe, ahonnan nem elmenekültem, nem felvettem a harcot, hanem csak összegömbölyödve, magamba fordulva tűrtem, vártam, hogy majd csak lesz valami…
Közben hol működött a taktika, hol mégis szereztem sérüléseket. Ennek ellenére én sem változtattam semmin, se az útvonalon, se az eseményeken.
El se gondolkoztam azon, hogy lehetne másképp is, hiszen annyira ismerős volt már a szituáció. A rossz érzés is, amivel járt. Ismertem, és nem tudtam, hogy lehet másképp is.
A jó hír, hogy lehet másképp!
Csak annyira megszoktuk, hogy alkalmazkodunk, hogy velünk mindent meg lehet tenni. El kell viselnünk, legfeljebb elzárjuk a bensőnket, remélve, hogy túléljük a külvilágot. A tüskéink talán távol tartják… de nem mindig elég.
Hogyan lehet másképp?
Esetemben csak annyi történt, hogy
- felismertem, hogy ez így nem jó nekem
- átgondoltam, hogyan érezném jól magam, mi kell hozzá
Ennyi. Nem tűnik bonyolultnak, de jó, ha valaki segít ezeknek a mélyére ásni. Ha valaki őszintén belekérdez abba, amit nem mernél kimondani másképp. Ha van lehetőséged biztonságban átgondolni a stratégiádat. Ha valaki segít új lehetőségeket is meglátni magadban.
Aki értékesnek tart, aki őszintén szeretné, hogy végre ne legyél olyan sün, aki nem tehet mást, mint befordul és védekezik…