adminA futókra kicsit csodálattal tekintünk… én legalábbis így voltam vele, mert soha életemben nem bírtam futni.
A középiskolában Cooper-tesztet futottunk minden évben, 12 perc futásnál mérték a megtett távot. Nos, nagyjából 2 perc után nem bírtam tovább futni…
El is engedtem a dolgot, aztán már 3 gyermekünk volt, amikor a szomszédunk kocogni kezdett, majd egyre többet futott. Látványosan fogyni kezdett, ez motivált arra, hogy kipróbáljam újra. Nagyjából 5 perceket bírtam maximum, közte séta és levegőért kapkodás ment, így nagyon hamar feladtam – főleg amikor azt magyarázta, hogy 30 perc után indul be a zsírégetés – úgy éreztem, addig soha el nem fogok jutni!
41 éves voltam, amikor hasi műtétem volt, méghozzá nem laparoszkópos, jó hosszú vágással. Megijedtem, hogy a hasizmaim soha nem fognak rendesen működni, ezért eleinte gyógytornász utasításai szerint, majd a gyógyulás után elszántan kezdtem tornázni. Először séták, bringázás, aztán rátaláltam a Pilates-re. Kezdtem megerősödni, amikor elém került a gyorsgyaloglás.
Rákerestem a technikájára és sötétedés után kipróbáltam. Nagyon élveztem, hogy a pulzust feldobta, mégsem kapkodtam a levegőt, nem szúrt az oldalam, és meglepően sokáig bírtam így menni, tehát sikerélményem is volt!
Egyre többet mentem így, míg egy napon azt a késztetést éreztem, hogy átváltsak kocogásba. 3 lépésre be a levegőt, 3-ra ki, ez addigra megvolt, hogy így nem szúr az oldalam. Addig kocogtam, amíg bírtam ezt a 3-as szabályt, ha jobban kellett volna kapkodni a levegőt, visszamentem a gyorsgyaloglásba. Heti egyszer mentem nagyjából így el, a héten még 1-2 alkalommal más tornát végeztem: hol Pilatest, hol erősítést.
Közben tél lett, ekkor fedeztem fel a home walking lehetőséget, egy külföldi nő videóira gyalogoltam otthon, először 20 percet, aztán többet. Tavasszal pedig újrakezdtem a gyorsgyaloglást kocogással, ám meglepődve fedeztem fel, hogy mennyivel többet bírok már.
Idővel már csak kocogtam, nőtt az időtartam, a táv is, míg egy évre rá, idén (2023.) tavasszal elindultam a helyi futóverseny 3,5 km-es távján. Addigra 4 km-t tudtam egyhuzamban kocogni, megállás nélkül.
Borzasztó boldog voltam, hogy végre nem magányosan érem el a célokat, a fejlődést, hanem ott voltam másokkal! El is határoztam, hogy 2024-ben a 8 km-es táv (ez a következő) lesz az, amit le fogok futni!
Jelenleg 5,5-6 km-t tudok futni megállás nélkül, és egyre rövidebb idő alatt teszem meg ezt a távot. És élvezem!
Ezért ne kezdj bele a futásba
Történetem korántsem egyedülálló, és ennyi alapján nem lettem futás-guru. Tisztában vagyok vele, hogy sokan megmosolyoghatják ezt az egészet, akik ennél jóval komolyabban csinálják.
A célom mindezzel az, hogy megmutassam: lehet változtatni, ehhez viszont meg kell találnod a saját motivációdat és azt a formát, ami passzol hozzád.
Olyan sokan hirdetnek konkrét programokat: melyik nap mit és mennyit mozogj, mit és mennyit egyél-igyál, és ha végigcsinálod, meglesz az eredménye. Nyilván így is lesz, de miért hagyjuk ezeket abba? Miért nem működnek hosszú távon, csak keveseknek?
Mi történt nálam röviden összefoglalva?
- fontossá vált a testi egészségem a műtét hatására
- eldöntöttem, hogy én egy sportos ember akarok lenni, hiszen a mozgás gyerekként, kamaszként jelen volt a életemben (biciklitúrák, röplabda főleg)
- reális célokat tűztem ki magam elé és nem adtam fel, ha pl egy betegség vagy sűrűbb időszak alatt nem jutott időm a mozgásra
- visszajeleztem magamnak a fejlődést, ami fenntartotta a motivációt, hiszen sikerélményt jelentett és jelent
Az, hogy futok, tornázok, bringázok és gyaloglok amikor lehetőségem van rá, újra az identitásom része lett.
És továbbra is csodálom a futókat!
Ui: nem mindenkinek a futás a megoldás vagy az elérendő cél – írásommal arra szeretnélek bátorítani, hogy több van benned is, mint addig talán gondoltad volna, ne félj felfedezni önmagad!