adminEgy ünnep, egy nagy esemény után mindig van egy különös csend, amit talán nehéz is pontosan megfogalmazni.
Mintha valami lezárult volna benned, de az új még nem érkezett meg igazán, miközben a hétköznapok már vissza is húztak a megszokott ritmusba. Lehet, hogy feltöltődtél, és most próbálod ezt az érzést magaddal vinni, de az is lehet, hogy inkább elfáradtál, és még nem volt időd megállni, hogy egy kicsit magadra figyelj.
Talán most van itt az a pillanat.
Nem nagy, látványos megállásra gondolok, hanem egy egészen egyszerű, csendes figyelemre: arra, hogy őszintén megkérdezd magadtól, hogy vagy valójában?
Mert miközben a sodrásban sokszor a lelkünkre figyelünk, könnyen háttérbe szorul valami, ami végig velünk volt minden egyes pillanatban: a testünk. Lehet, hogy most fáradt, lehet, hogy feszült, vagy csak halkan jelez valamit, amit eddig nem volt tér meghallani.
És mi lenne, ha most nem akarnál rögtön változtatni ezen?
Nem akarnál erősebb lenni, összeszedettebb, „jobban működő”, hanem egyszerűen csak megérkeznél abba, ahol most vagy. A testedbe, a légzésedbe, ebbe az aktuális állapotba, anélkül hogy kijavítanád, félretolnád vagy megmagyaráznád.
Csak észrevennéd.
Mert lehet, hogy Isten nemcsak a csendességedben szól hozzád, hanem a fizikai valód jelzései által is.
Mi lenne, ha most nem csak használnád, hanem tisztelnéd is?
Nem nagy dolgokra gondolok, hanem apró, hétköznapi döntésekre: amikor fáradt vagy, nem tolod tovább erőből; amikor feszültséget érzel, nem söpröd félre, hanem észreveszed; amikor pedig jól esne egy kis mozgás, megengeded magadnak, nem kötelességből, hanem mert fontos vagy magadnak.
A test tisztelete valójában egy belső döntés: annak a kimondása, hogy számítasz.
Mert nem csak lélek vagyunk, hanem test és lélek együtt, és valahol ebben a kettőben válunk azzá, akik vagyunk.
A testünk nem attól marad erős és működő, ha kíméljük, hanem attól, ha élünk vele. Ahogyan egy zsanér berozsdásodik, ha nem használják, vagy egy ház lassan tönkremegy, ha üresen áll, úgy a testünknek is szüksége van arra, hogy mozgásban legyen.
De ez nem egy újabb feladat a listán, hanem kapcsolódás az élethez.
Egy séta, egy nyújtózás, egy lassú mozdulat, ami nem elvesz az energiádból, hanem visszaad belőle.
Talán ma elég ennyi is: Mi az a pici dolog, amivel ma még, vagy a napokban megtiszteled a tested?
Mi az a mozgás, ami most nem kimerít, hanem életre hoz?
És ha ma sikerül egy pillanatra megállni, észrevenni mindazt, amit a tested érted tett az elmúlt napokban, akkor talán megérkezik egy csendes hála is benned.
