Valaki folyton beszólogat neked, mégsem szólsz vissza, nehogy te bántsd meg a másikat.
Inkább csendben maradsz, amikor fáj valami, mert könnyebbnek tűnik elviselni a saját fájdalmad, mint felvállalni egy konfliktust.
Annyira óvatosan próbálod megfogalmazni, amit érzel, hogy a végén az üzenet el sem jut a másikhoz.
Ezeket az elmúlt két hétben hallottam, nőktől. És van bennük egy közös pont.
Egész nap mások érzéseit próbálják egyensúlyban tartani. Ha valaki mégis megsértődik, az első gondolatuk az, hogy biztos ők rontottak el valamit.
Én nagyon sokáig azt hittem, hogy a kedvesség ezt jelenti. Jó kislány voltam, csendes, alkalmazkodó, aki igyekezett nem terhet jelenteni senkinek. Kívülről békésnek tűnt minden, belül viszont egyre több feszültség halmozódott fel.
Később értettem meg, hogy a kedvesség és a konfliktuskerülés nem ugyanaz.
Keresztény nőként ezt különösen fontos volt helyretennem magamban.
A szeretet nem azt jelenti, hogy mindig hallgatok. Az alázat nem azt jelenti, hogy mindig háttérbe húzódom. A tisztelet nem azt jelenti, hogy eltűröm a bántó viselkedést.
Meg lehet tanulni szeretettel, mégis őszintén megszólalni. Lehet határt húzni úgy, hogy közben a másik ember méltóságát is tiszteletben tartod. Egyszerre lehet jelen az igazság és a szeretet.
