adminAz első részben számos kérdést említettem már a megbocsátással kapcsolatban.
Most vizsgáljuk meg, milyen tévhitek lehetnek bennünk?
- Ha megbocsátok, el kell felejtenem, mit tett ellenem a másik.
- Akkor tudtam igazán megbocsátani, ha már nem fáj, nem kavar fel a dolog.
- Ha már nem haragszom, megbocsátottam.
- A megbocsátáshoz kell, hogy a másik megbánja, bocsánatot kérjen.
- A megbocsátás után minden a régiben kell, hogy folytatódjon.
- A megbocsátás azt is jelenti, hogy a bűn következmények nélkül marad.
A fenti állítások egyike sem igaz!
Mint az első részben kiemeltem, a megbocsátás egy döntés arról, hogy elengedjük a másik vélt vagy valós tartozását felénk. Ettől még emlékezni fogunk arra, ami történt, fájhat is az emlék.
Ugyanakkor nem várni kell, hogy majd az idő begyógyítja a sebet, és ha már nem érzek semmit, meg is bocsátottam; és azt sem kell megvárni, hogy a másik lépjen először.
A megbocsátás nem azonos a megbékéléssel
A megbékéléshez mindkét fél részéről kell a törekvés, hogy rendeződjön a viszony. Ám ez nem mindig történik meg, és ha a másik olyat követett el, aminek maradandó következménye van, az sem fog eltűnni. Ha leverek egy vázát és összetörik, az soha nem lesz már ép.
A megbocsátás tehát egyoldalú tett is lehet, a másik aktív közreműködése nélkül is felszabadulhat a lelked.
Egy nagyon személyes példát szeretnék még ide hozni.
Édesapám 11 éves koromban halt meg. Közel 40 évesen szembesültem azzal, hogy a lelkem mélyén a gyerek-énem haragszik rá azért, mert itthagyott. Mit lehet ilyenkor tenni?
Először is egy nyugodt helyen hagytam, hogy újra átéljem azt, ami történt. Aztán kimondtam, hogy megbocsátok. Egyszerűnek tűnik, de nagyon mély és felkavaró volt. Ugyanakkor gyógyító is.
A megbocsátás egész lényünket érinti, felszabadít.
Az anyag összeállításában segítségemre volt férjem, Kereki Zoltán – köszönet érte!
Amennyiben úgy érzed, segítségre van szükséged, ne habozz írni, vagy más szakemberhez fordulni!
Photo by J. Balla Photography on Unsplash