Reflexió: Pál Feri – Romboló kapcsolatok

Tegnap előadáson jártam, Pál Feri: Romboló kapcsolatok volt a címe.

Roppant érdekfeszítő volt a maga humoros, látványos előadásmódjával, mégis mély gondolatokat vetett fel.
A teljesség igénye nélkül hozom a felvetéseket – a végén pedig a saját gondolataimat.

Alap szituáció: este van, a férj TV-t néz és borozgat, a feleség elrendezte a háztartást, a gyerekeket és belép.
Férj bámulja a TV-t, a feleség pedig felcsattan és elkezd kiabálni – mire a férfi visszavág, majd fogja magát és elmegy.

A helyzet értelmezései:

1. Mindkettejüknek van egy gyermekkori élet-álma arról, milyen lesz, amikor felnő. A nőnek, aki talán elhanyagolt volt gyerekként, álma a család, egy szép házasság, romantika… A férfit talán bántalmazta az apja kiskorában, az ő álma a nyugalom, béke, nincs fenyegetés.
   Az alap szituban a nő belép, azt éli meg, hogy nem vesznek róla tudomást – összetört az álma.
   A férfi azt éli meg, veszekednek vele, nincs békesség – összetört az álma.
2. Strigulák: mi mindent tettem a családért?
   A nő strigulázza, hogy aznap elmosogatott, gyerekeket rendezte, meghallgatta talán a férjét, mielőtt ő mondta volna, mi történt vele aznap stb. 
   A férfi strigulázza a túlmunkákat, amit a családért vállalt stb.
   Mindkettejükben dolgozik egy ösztönös igazságérzet, hogy a másik ismerje el, amit beletett a kapcsolatba, vagy amiről lemondott a kapcsolatért.
   Ha a másik nem érzékelteti, hogy elismeri mindezt (észreveszi, hogy belép, vagy kifejezi, hogy fáradt a túlórák miatt), destruktív módon hozzuk a tudomására.
3. Durva nyitás és elárasztás: a nő indulatai a nyitás (=első mondat) után 10% esélyt hagynak arra, hogy az este jól végződjön. Ha utána csak pörög és folytatja, 1% esély marad minderre.
   A nő azt éli meg, hogy a férfi kezdte azzal, hogy tudomást se vett róla, amikor belépett.
   A férfi stand-by üzemmódban van, tehát egyértelmű, hogy a nő kezdte.
4. Krónikus stressz a háttérben: mindkét fél szabadulni akar, a nő kiengedni a gőzt (beszél), a férfinek viszont 2-4 óra kell, mire lecsökken a stresszhormon-szint. Márpedig amikor a nő kiabálni kezd, a teste ezt konfliktusnak éli meg és harc-állapotba kerül.
   Így hát ellenérdekeltek az esti csevejben.
5. Mindenkinél magasabb az alap stressz-szint (covid, háború, infláció), egész nap tartani kell magunkat, otthon lehet ezzel kezdeni valamit. A nő rászokhat, hogy agresszióval oldja a stresszt, mert az agresszió oldja a szorongást. A férfi lehet, hogy már minden nap borozgat.
   Ezek megküzdési stratégiák, és bár rövid távon egyensúlyt hozhatnak az egyén számára, de hosszú távon fenyegeti a kapcsolatot és a saját hosszú távú egyensúlyt!
6. Tervező én és kivitelező én konfliktusa: mindenkinek az értékrendjében szép és jó dolgok szerepelnek (tervező én), az biztos nem az álmunk, hogy veszekedjünk. Tehát nem az értékrendünk, elveink szerint cselekszünk – mert a kivitelező énünk az itt és most-ban van, egyfajta hedonizmus jellemzi – más az értékrendje.
   Ha mindkét fél azt gondolja, a másiknak kell megváltozni, az nem vezet sehová., ez akkor rendszerszintű probléma.
7. Kinek van igaza? Ha ez a kérdés felmerül, és már kitárgyalásra kerül a barátnőkkel/haverokkal, akkor megint rendszerszintű a probléma. Maga a kérdés a probléma része!
   A kapcsolat, a család nem az a hely, ahol bárkinek igaza lenne!
   A másik igazsága nem velünk szemben van, hanem kiegészíti az én igazságomat.
   Ha mégis marad az eredeti kérdés, hatalmi harc alakul ki, amiben a kapcsolat biztosan vesztes lesz, hiszen a „harci öltözet” szembemegy az intimitás mezítelenségével.
8. Az esti szituáció egy folyamat része: gyerek, munka, építkezés… energiahiányos állapot kialakulása, pont a kapcsolatba nem tudnak fektetni, nem marad rá idő, energia.
   Egy darabig felélik a kapcsolati tartalékokat (közös élmények emléke, tudom, hogy szeret), majd a kapcsolati tőke felemésztése jön (bizalom, jóindulat, jóhiszeműség). Ebből az következik, hogy már nem is akarjuk megérteni a másikat.
9. Gyerekkori állapothoz képesti személyiségfejlődés: a nő talán gyerekként azt a üzenetet kapta, hogy legyen jó kislány, ne legyen vele gond – legyen láthatatlan. Felnőttként azzal, hogy veszekedni kezd, mert a férje nem veszi észre, előrelépés, kiáll magárt – csak ahogy teszi, az a nem jó.
   A férfit ha bántalmazta az apja, gyerekként nem tudott elmenekülni. Felnőttként ha feláll és otthagyja a kiabáló feleségét, előrelépés, de a kapcsolatot rombolja.
   Egyikük esetében sincs kompromisszumos megoldás!
10. Jóra fordulhatnak a dolgok?
    Ha valaki a fentiek alapján rájön, hol hibázott, szeretne változtatni, hazamegy, a férje bámulja a TV-t, fel se néz… beindul a szokott lemez.
    Ugyanakkor lehiggadva talán eljutnak oda, hogy ezt „elszúrtuk” – nem te, hanem mi. 

Reflexióm Pál Feri előadására

Minden helyzetben, amikor azt éljük meg: valami nagyon nem jó, nem szeretnék így élni, nem vagyok boldog; fontos a megértés és a felismerés, mi történik valójában, miben vagyok és miért? Ezekhez kiváló támpontokat kaptunk. Mivel a fenti felsorolás csupán lerövidített kivonata az előadásnak, szívesen kifejtem őket bővebben is, ha megkeresel.

Ugyanakkor a nagy kérdés a Hogyan tovább?

A felütés, miszerint ezt az állapotot közösen hoztuk létre, csupán az első mozzanat; elismerni, hogy én is felelős vagyok, és én csak a magam részén tudok változtatni, a következő.
Minden változtatás hatással lesz ugyanakkor a másikra is, aztán vagy ő is beleáll a munkába, vagy nem – de ez már nem az elindulás kérdésköre.

Hiszen nem azért akarunk gyógyulni, helyreállni, hogy a másikat megváltoztassuk – magunkért tesszük elsősorban!

Vajon egy évek óta beállt viselkedési mintát sikerülhet önerőből, egyedül, támogatás nélkül megváltoztatni? Biztosan van, akinek sikerült, de támogatással gyorsabb és hatékonyabb.

Coachként a rajtvonalnál állok Veled és végigkísérem a folyamatot, támogatlak, segítelek, a megértésben és a változtatásban egyaránt.

Készen állsz? Keress meg és egyeztessünk egy időpontot!

Photo by Thomas Kinto on Unsplash