Mindent vagy semmit!?

Mindent vagy semmit gondolkodás jellemez, amikor mozogni kezdesz, vagy az étkezésen szeretnél változtatni?

• mostantól zéró cukor és finomliszt
• minden nap 1 óra mozgás
• ma elcsábultam, akkor a mai nap kuka, ehetek bármit, már úgyis mindegy
• ma csak 15 percem lenne edzeni, akkor inkább bele se fogok

Gyerekkoromban a paradicsomot jól megsóztuk. Aztán édesanyám hallott arról, hogy a sok só káros, így elkezdte leszoktatni a családot például a paradicsom sózásáról is. Emlékszem, gyerekként fokozatosan egyre kevesebb só került rá, végül teljesen megszerettem a paradicsom ízét önmagában.

Egy ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy én minden nap ráállok a mérlegre reggel, hiszen könnyebb 2-3 kilót visszacsinálni, mint mondjuk 10-et. Rávágta, ő bizony nem áll a mérlegre, mert ha látná hogy nő a súlya, azonnal drasztikus sanyargatásnak vetné alá magát. Hm. 

Túl nagy elvárások helyett fokozatosság

Amikor kisgyerekként bringázni tanítottak, apu egy seprűnyelet rögzített a nyereg mögé, azt fogta és szaladt mellettem. Eleinte csak 1-1 pillanatra vette le a kezét a botról, észre sem vettem. Amikor érezte, hogy nem szükséges már a támasz, egyszer csak hallottam: valahol messze mögöttem tapsolni kezd… amikor leesett, hogy egyedül tekerek, meglepetésemben el is borultam! Ám ez nem tartott vissza attól, hogy újra felüljek a járgányra.

Coachként is ez a feladatom, hogy eleinte kísérjelek, aztán önállóan is megálld a helyed.

Ám igaz ez a fokozatosság akkor is, ha egyedül szeretnél változtatni.

• Mi lenne, ha nem várnád el magadtól, hogy ami hosszú idő alatt „romlott el”, azt azonnal kijavítsd?
• Mi lenne, ha megengednéd magadnak, hogy néha nem sikerül tökéletesen betartani a tervet, és türelemmel, elfogadással, szeretettel lennél önmagad iránt?
• Mi lenne, ha a sikereidre fókuszálnál, nem pedig a „hibáidra”? Ha tudatosítanád minden egyes nap, megdicsérnéd magad minden egyes alkalommal, amikor tettél valamit magadért?

Képzeld el, hogy egy kisbaba járni tanul. Eleinte még gyakran a fenekére huppan, de újra meg újra megpróbálja, miközben a szülei biztatják, dicsérik, vele örülnek, amikor tesz pár lépést. Jellemző vajon, hogy leszidják, amikor nem sikerül?

Képzeld el, hogy te vagy a kisgyerek, aki az életmódváltásban „járni tanul”; és te vagy egyúttal a szülő is, aki biztatod, örülsz minden egyes lépésnek! Nehéz ezt elképzelni?

Ha önmagadnak talán nem is tudod megadni ezt a feltétlen elfogadást – Istentől el tudod fogadni? Gondoltál már arra, hogy Istent is bevonhatod ebbe a folyamatba? Úgy gondolom, az Ő kegyelme erre is elég, amikor talán bűntudatod van az evésed miatt, vagy mert lustának tartod magad. 

Kérheted az Ő erejét, hogy változtatni tudj, kérheted, hogy rámutasson, mi okozza valójában az elakadást, a kudarcot. És hogy önmagadnak is meg tudj bocsátani, ha szükséges.

„Isten nagy újrakezdő.
Nem az érdekli,
hány játszmát buktam el,
hanem hogy akarok-e újat kezdeni.
Szeret játszani.”
(Lackfi János)